Magyarországon van a világ egyik legkidolgozottabb és nagy hagyományokkal rendelkező, fenntartható erdőgazdálkodása. A jelenlegi összetett szabályozás történelmileg hosszú időre nyúlik vissza. Az erdőgazdálkodással kapcsolatos első bizonyítékok az 1500-as évekből valók. Ekkoriban az erdőket főleg anyagi haszonszerzés céljából kezelték. Az 1600-as években előrelátó prédikátorok gyűjtöttek össze makkokat a legjobb tölgyerdőkből és ajándékként vitték, amerre jártak.  Magyarország legjobb tölgyei ennek a „prédikátor tölgynek” leszármazottai, vagy, ahogy sokszor emlegetik „szlavón tölgynek”.  Az 1700-as évekre már a nemesség és a kormányzat is részt vett a megőrzés folyamatában, bevezették az első szabályozásokat és küldötteket delegáltak egész Európába, hogy tanulmányozzák az erdészetek működését. Ennek legfőbb mozgatórugója egyrészt gazdasági másrészt katonai okokra vezethető vissza.. Az előnyhöz jutás szempontjából a keményfa termelése, különösen a tölgyé, országos jelentőséggel bírt, mivel a keményfa szolgáltatott alapanyagot a fegyverekhez, erődítményekhez és városfalakhoz.  Szerencsére az 1900-as évekre felváltotta a fa szerepét a vas, aminek köszönhetően nagy erdőségek maradhattak érintetlenek és kialakult a fenntartható erdőművelés kultúrája.

Napjainkban

Az 1935-ös Erdőtörvény módosított változata szabályozza a mai magyar erdőgazdálkodást, szigorú előírásokkal a kitermelt mennyiségre, az újraerdősítés és a gazdálkodásra vonatkozóan. Kevés ország büszkélkedhet hasonlóan kidolgozott erdészeti szabályozással vagy hasonlóan jól kialakított erdőgazdálkodással. Ennek köszönhetően a magyar erdőkből származó termékek fenntarthatók.